Idézetek innen: Társadalom

Epictetus

Csak az iskolázottak szabadok.

Almár Iván

A kőbalta felfedezése óta az ember még nem hozott létre olyan eszközt, amelyet csak békés célokra lehetne felhasználni.

Fred Allen

A konferencia olyan fontos emberek gyülekezete, akik egyedül nem tudnak tenni semmit, de együtt el tudják határozni, hogy nincs mit tenni.

Muhammad Ali

Boksz az, amikor sok fehér ember nézi, ahogy két fekete összeveri egymást.

Alföldi Róbert

Egy normális országban az alternatív színház megtermékenyíti a hagyományos kőszínházakat, és ez fordítva is igaz lehet. Minden a nemzeti kultúra része, a kísérleti előadások, az alternatívok és a Nemzeti is. Az a jó, ha minél jobban figyelnek és hatnak egymásra ezek a csoportok.

Alföldi Róbert

Azoknak az igazgatóknak a munkája állta ki az idő próbáját, akik azt a nehezebb utat választották, hogy nézőiknek olyan erejű és mélységű előadásokat adtak, melyekben a hősök és antihősök sorsa segített megérteni a közös múltat, a közös jelent és a közös jövőt. Ez a szembenézés soha nem volt, soha nem lesz könnyű. Az ő példájukat szeretném továbbra is követni.

Alföldi Róbert

Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát, hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk, hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér, és hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához.

Alföldi Róbert

Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agyalunk, hogy az hasznos-e.

Alföldi Róbert

Nagyon nem értem, hogy azok, akiknek az lenne az egyik legfontosabb feladatuk, és ezt úton-útfélen hangoztatják is, hogy oly módon változtassák meg a világot, ezt az országot, hogy az a szeretet felé tartson, miért akarják meghatározni, hogy mi a jó szeretet, hogyan merik kijelenteni, hogy mi igazi és mi hamis, honnan veszik a bátorságot, hogy liberális hóbortnak nevezzenek nem heteroszexuális kapcsolatokat.

Weöres Sándor

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

III. Alexandrosz

A hódítás célja az, hogy a hódító elkerülje a meghódított sorsát.

Grigore Alexandrescu

Hol báránybőrből készül a királyok palástja,
A bíráknál se lelhetsz, csak nyúzásra, csalásra.

André Aleman

A nyugati kultúrában túl nagy hangsúlyt kap a fiatalosság, így a bölcsesség kevesebb figyelemben részesül. Itt volna az ideje, hogy felülvizsgáljuk és átértékeljük a kialakult helyzetet.

Szvetlana Alekszijevics

A háborúnak nincs vége akkor, amikor elhallgatnak a fegyverek. Beköltözik az emberek lelkébe, ahol a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni.

Szvetlana Alekszijevics

A háború olyan mocsár, amibe belekeveredni könnyű, kiverekedni nehéz.

Idezeteim.hu